Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

nov.
15

Faliújság

SZENT IMRE-VÁR 1.
BEMUTATJUK AZ ISKOLÁNKAT

2014. november 15. (szombat)

A város és a városkörnyék iskolába induló, nagycsoportos óvodásait vártuk – szüleikkel együtt – évek óta sikeres, immár iskolánk védjegyévé vált, Szent Imre-VÁR elnevezésű beiskolázási programsorozatunk első foglalkozására, melyen nagy örömünkre igencsak szép számú érdeklődő tisztelte meg intézményünket jelenlétével.

Programsorozatunk elnevezése mögött két tartalom rejlik. Utalás egyrészt iskolánk patinás, belső tereiben rendkívül igényes, korszerűen felszerelt, a falak között élőket, alkotókat várként, büszke erődként védő, oltalmazó épületére, másrészt arra, az érdeklődőket hívogató nevelési-oktatási programra, mely „SANSZ” néven várja mindazokat, akik mélyen megalapozott tudást, komoly műveltséget, erkölcsiséget, hitet kívánnak gyermekeiknek adni életprogramul.

A megjelenteket – iskolánk tanulói nevében – ezúttal negyedik osztályosaink – Benedek Nikolett, Gál Anna Lilla, Horváth Lilla Zsófia, Nánási Tímea és Németh Eszter Rozália– köszöntötték szép, tiszta furulya- és fuvolajátékkal. A 2. a osztályos Farkas Réka Rebeka pedig az őszi természetről szóló tapasztalatait osztotta meg – huncut versbe szedve – a hallgatósággal.

A leendő tanító nénik, Farkas Rita ésTeker Éva bemutatkozását Ugrits Tamás atya, valamint Csák Lajos igazgató úr tájékoztatója követte.

Az iskolaépület bemutatása alkalmával az érdeklődők láthatták megújult, korszerű technikával felszerelt osztálytermeinket és informatikatermünket, de kápolnánk felkeresésével bepillantást nyerhettek intézményünk lelki központjának működésébe is.

Amíg a szülők a tanulók iskolai életének elemeivel, színtereivel ismerkedtek, gyermekeiket három helyszínen várták pedagógusaink a nevelési-oktatási programunk szerint megvalósuló, annak tartalmába bevezető foglalkozásokra. A piros, sárga és kék színű, az iskolában meglepő biztonsággal és jókedvvel kalandozó „ovis-csapatok” mindhárom helyszínt bejárták, s az ott rájuk váró játékos feladatokat sikeresen teljesítették. Komoly kézműves munkával elkészítették István király, Gizella királyné és hercegi gyermekük papírvárát, melynek kapuján olykor Imre herceg „személyesen” kukucskál. Gryllus Vilmos „lassan járó” csigabigáját ritmushangszerek használatával igyekeztek kicsit gyorsabb közlekedésre bírni, majd a tornateremben járták be azt az akadálypályát, melynek teljesítése, leküzdése derekas kitartást igényelt valamennyiüktől.

A délelőtt folyamán a „Szent Imre-VÁR”-ban elsajátított „tudás” aztán a tornateremben került bemutatásra az iskolabejárásban „megfáradt” szülőknek, akik örömmel fogadták a hozzájuk visszatérő, „csigabiga-nótát” daloló, versikére tornázó, saját készítésű papírváraikkal büszkélkedő gyermekeiket. A közös bemutatkozást óriási taps kísérte.

A szülőkkel, érdeklődő családokkal való első találkozás örömteli, kötetlen beszélgetéssel, ismerkedéssel, s az iskola által kínált sütemény és tea jóízű elfogyasztásával zárult.

Programsorozatunk 2014. november 28-án (ezúttal pénteken), újabb foglalkozásokkal (angol, sakk, népi játékok) és szülői tájékoztatóval, a „SANSZ” program részletes bemutatásával folytatódik 16.00 és 17.30 óra között, december 2-án (kedden) pedig a szülők láthatják tanítani a leendő tanító néniket és tanár kollégákat nyílt tanórai keretek között.
Az első órában (8.00 - 8.45) kétszer 22 percben két mikrotanításra kerül majd sor, Teker Éva magyart, Farkas Rita pedig környezetismeretet tanít.
A második órában (9.00 – 9.45), ugyancsak kétszer 22 percben kerül sor Ludvig Zsoltné Jurcsek Rita angoltanárnő bemutatkozására, valamint a Dr. Peresztegi Nagy Róbertné sakkoktató által tartandó foglalkozásra.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk további programjainkra.

 

Képtár > 2014-15. tanév > Szent Imre-VÁR 1.