Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

febr.
20

Faliújság

SZORGOS MÉHECSKÉK GYŰJTÖGETTEK
A SZENT IMRE-VÁRBAN

2015. február 20. (péntek)

Február 20-án, pénteken, az intézményünk nevelési-oktatási programját, közösségformáló erejét bemutatni hivatott foglalkozás-sorral zárult iskolánk e tanévet érintő beiskolázási programsorozatának azon része, melyre – óvodánk családjai mellett – a városi és városkörnyéki óvodák óvodásait és szüleiket is vártuk.

A szülőket és gyermekeiket Csák Lajos igazgató úr köszöntötte, majd az iskolába igyekvő nagycsoportosokat színközösségekbe sorolva bízta az őket a továbbiakban foglalkoztató tanító nénikre.

Az óvodások ezt követően valódi osztálytermek valódi padjaiban, igazi, „iskolás”, mégis játékos, elmét mozgató feladatok megoldásával ismerkedtek az első osztályosok életével. Amíg ők a színezős, karikázós, másolós, választós, rajzolós feladatok világával ismerkedtek, szüleiket igazgató úr tájékoztatta „A 21. század iskolája” címmel. Szó esett itt az intézményünk által képviselt értékrendről, digitális kompetenciák kialakulását célzó oktatási programunkról, valamint az iskolánkba történő felvétel rendjéről.

A gyermekek ezt követően – az érdeklődő szülőkkel együtt – az interaktív táblák színes, érdekfeszítő világába látogattak. Megismerkedtek Teknőc Tivadarral, aki „a hátára szerelt” tollak segítségével hívogatta őket a tábla használatára. Később a játéké volt a főszerep. Kiderült, hogy a tábla „beszélni” is tud, s hogy a xilofonozáshoz nem szükséges feltétlenül xilofon. A „dallamvarázs” után a logikai készlet elemeiből történő építkezés következett. Épült ott mozdony, de színes, sokablakos Szent Imre-vár is. A sok mosolygós gyermek örömére a memória játék rózsaszín és lila elefántjai tették fel ezután a pontot.

Harmadik foglalkozási helyszínünk bemutatta, mennyire fontos intézményünkben a közös munka és gondolkodás, a kooperációra nevelés, a közösségépítés. Az óvodások a tavaszvárás jegyében, igazi virágos rétté alakított tornatermünkben, leendő tanítóik és szüleik segítségével, együtt készíthették el azokat a méhecske-fejdíszeket, melyekben aztán szorgos, közös gyűjtögetésre, „zümmögésre” indulva „repülték be” az iskolaépületet, hogy ott megtalálják a terem-kaptárakban rejtőző kincset. E „kincsdarabkákból” aztán együtt építették fel a tornaterem falán azt a kis tavaszi „méh-birodalmat”, mely végül – szüleikkel közös – táncuknak köszönhetően meg is elevenedett.

A feladatok teljesítésében, az iskolai kalandozásban és egymással történő ismerkedésben megfáradt méhecske-raj egyetlen tagja sem utasította vissza végül az uzsonnaként kínált vajas-mézes kalácsot, s hozzá a finom citromos teát.

A városi és városkörnyéki óvodákból intézményünk iránt érdeklődő szülők számára is nyitott, általuk is látogatható beiskolázási programjaink közül az utolsóra 2015. február 24-én (kedden) kerül sor. 8.00 és 10.00 óra között nyílt tanítási órákra várjuk az érdeklődőket, akik négy (4 x 22 perc) mikrotanítás keretében találkozhatnak a leendő tanító nénikkel hittan- és matematikaórán, valamint bepillantást nyerhetnek a „SANSZ” programunk elemeit (informatika és néptánc) prezentáló foglalkozásokba is.

 

Képtár > 2014-15. tanév > Szent Imre VÁR 3.