Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

jún.
09

LELKI ÚTRAVALÓ

2015. június 9. (kedd)


A ballagó nyolcadik osztályosaink hitoktatását, lelki vezetését évek óta végző, így az általuk megtett belső utat is jól ismerő Tamás atya búcsúztatta végzős növendékeinket azon az utolsó „szentimrés”, kedd reggeli kápolnai szentmisén, melyen – a búcsúztató hetedikesek mellett, akikkel a megszokott módon együtt is végezték szentmisei szolgálatukat –  az osztályt tanító pedagógusok is imádságos lélekkel, az útra indulóknak kijáró, féltő szeretettel vettek részt.

Utolsó, nyolcadikosainknak szóló üzenetében Tamás atya kifejezte reményét, hogy növendékeink az elkövetkezendő esztendőkben is szívükben hordozzák annak a következetes szeretetnek az értékét, melyet iskolájuktól, annak pedagógusaitól és társaiktól is útravalóul kapnak, s hogy nem feledkeznek meg arról sem, hogy tudásuk gyarapítása mellett lelki gazdagodásukra is időt és figyelmet fordítsanak.

 

Képtár > 2014-15. tanév > Szentmise