Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

jún.
13

Faliújság

BALLAGÁS

2015. június 13. (szombat)

Eljött a pillanat, és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet, hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.

Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen, de elválunk egymástól.
Mindenki vidám, s egyben szomorú.
Talán, még egyszer visszatérünk,
De most hátat fordítva az iskolának,
Teli reményekkel végleg elmegyünk!
(Ballagásra – részlet)

Intézményünktől búcsúzó nyolcadik osztályosaink utolsó, iskolánkban töltött hetei már az elválásról, ugyanakkor egy új, ismeretlen, minden bizonnyal kihívásokkal teli út kezdetéről szóltak.

Lezajlott a tablófotózás, hazatértek az utolsó osztálykirándulásról, Tamás atya vezetésével és az útra indulóknak szánt gondolataival – az utolsó ima, majd szentmise alkalmával – elbúcsúztak a kápolnától, majd néhány könnycseppel már a szemükben, pedagógusnapi műsorukkal tanítóiktól, tanáraiktól.

Június 13-án aztán valóban eljött a búcsúzás ideje. A virágdíszbe öltöztetett iskola utoljára hívogatta osztálytermükbe nyolcadikosainkat, akiktől elsőként hetedikes társaik – Nagy Anna Réka és Bakter László – búcsúztak az útra indulókat illető tarisznyák és virágok átadásával.

Tamás atyaa kápolnában, sok-sok lelki élmény helyszínén várta ballagóinkat, akik imával, énekkel köszönték meg a Jóistennek az itt kapott kegyelmeket. A hála virágait – Tamás atya áldását megelőzően – az osztály nevében Maráczi Boglárka Melani és Sellei Bálint Bendegúz helyezte el az oltáron.

Az utolsó, a szokásosnál kicsit hosszabb csengőszót követően nyolcadikosaink – hagyományos ballagási dalokat énekelve, 7. osztályos társaik kíséretében – járták végig utoljára a jól ismert folyosókat, mielőtt megérkeztek ballagási ünnepélyünk helyszínére, az iskolaudvarra.

A Himnusz felcsendülését követően a 7. osztályosok képviselőiKisari Péter, Kohut Dávid, Tihanyi Tamara, Tóth Boglárka Réka – búcsúztak tőlük, akikhez – fuvolajátékával – a 6. osztályos Verő Johanna és Verrasztó Rebeka is csatlakozott.

„Áldott legyen a Fény,
mely rád világít és mely benned van,
Az áldott napfény sugározzon be téged
És melegítse fel szívedet,
míg úgy nem lobog mint kandallók tüze,
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád
és minden barátod is,
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított
Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja…”

A ballagók nevében Bakó Dominik, Barabás Bence, Hada Gergő, Nagy Laura, Pók Réka Júlia, Sebestyén Richárd és – zongorajátékávalSellei Bálint Bendegúz búcsúzott. Megígérték, hogy családi indíttatásukról, s a Szent Imre Általános Iskolában kapott értékekről soha el nem feledkezve, méltó módon állnak majd helyt a középiskolában, s a számukra kijelölt helyet és feladatot megtalálva, a világban.

„… csak az utolsó napokban éreztük át igazán, hogy mennyire biztonságban voltunk itt. Otthon voltunk. Ismertük tanáraink szokásait, iskolánk rendjét, tudtuk, kihez fordulhatunk segítségért, mit hol találhatunk, kiben bízhatunk.”

Intézményünk szép hagyományát, az ünnepélyes szalagkötést és zászlóátadást követően Csák Lajos igazgató úr mondta el személyes élményeket is felsorakoztató, búcsúzó gondolatait.

A virágátadás után Igazgató úr – a Szent Imre Általános Iskoláért végzett áldozatos és példamutató tevékenységéért – három végzős tanulónak adott át Pro Sancto Emerico-oklevelet:

  • BARABÁS BENCÉNEK példamutató szorgalmáért és közösségi munkájáért;
  • SEBESTYÉN RICHÁRDNAK példamutató szorgalmáért, kiemelkedő versenyeredményeiért és közösségi munkájáért;
  • BAKÓ DOMINIKNAK példamutató magatartásáért és szorgalmáért, példaértékű hitéletéért, kiemelkedő versenyeredményeiért és közösségi munkájáért.

Bakó Dominikot a nevelőtestület egyúttal az egész iskola tanulóközössége elé állította példaként tanulmányi és hitéleti tevékenysége alapján, ezért az oklevél mellé a 2014-15-ös tanév tanulói Szent Imre-díját is neki ítélte oda, az ezzel járó emlékplakettel és értékes könyvjutalommal együtt. A méltatást az iskola honlapján, A MI ISKOLÁNK menüpontban, a Szent Imre-díj fülre kattintva olvashatják.

Igazgató úr a Szülői Szervezetben végzett áldozatos munkát, segítő tevékenységet is megköszönte, elismerte a díj Hada Tibornak történt átadásával.

Ballagási ünnepségünk a Boldogasszony Anyánk kezdetű régi magyar himnuszunk közös eléneklésével zárult.

Katolikus iskolánk 17. ballagási ünnepségén a 8. osztály 14 tanulója búcsúzott intézményünktől. Tóth Béláné osztályfőnök tanárnő bocsátotta útjukra őket.

[A ballagási ünnepélyen készített iskolai fényképek letölthetők, ha a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küld egy üzenetet, az érintett tanuló megnevezésével.]

 

Képtár > 2014-15. tanév > Ballagás