Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

dec.
01

BEPILLANTÁST ENGEDTÜNK ISKOLÁNK ÉS PEDAGÓGUSAINK MUNKÁJÁBA

2015. december 1. (kedd)

December 1-jén iskolánkban nyílt órák voltak. A leendő első osztályosok szülei ismerkedhettek a tanító nénikkel, tanítási módszereikkel, és a tanulók tudásán keresztül azok hatékonyságával. Intézményünk különleges programjának, a SANSZ-nak két alappillérét képező sakk és angol tanításának rejtelmeibe is betekintést nyerhettek az érdeklődők, akik négy 20 perces foglalkozást, mikrotanítást láthattak.

A negyedikesekkel elsőként osztályfőnökük, Lőrinczné Schvarcz Magdolna dolgozott egy rövidített, de ennek ellenére komplex magyar nyelv és irodalomóra keretében. A gyerekek megmutathatták szófaji ismereteiket, gazdag szókincsüket, a mesékről szerzett elméleti tudásukat, olvasási készségüket, szövegértésüket.

Ezt követően Bankó Eszter vette át a stafétabotot, és egy nagyon időszerű témával, a hulladékkezeléssel, valamint az egészséges életvitellel kapcsolatban tartott környezetórát a tanulóknak. Végül még egy ízletes, de annál egészségesebb gyümölcssalátával is megvendégelték a tanóra közönségét.

A következő 45 percet a tanév elején kialakított sakk szaktanteremben tölthették a szülők, elsőseink társaságában.

A kicsik angolórával kezdték a munkát. Ludvig Zsoltné Jurcsek Rita tanárnő vezetésével bemutatták, hogy ebben a korban milyen fontos megszerettetni a nyelvet, beszédbátorságot szerezni, hiszen az ekkor kialakult kedv és irányultság felnőtt korukig végigkíséri a gyermekeket. A korosztályhoz illően a mozgásos, énekes-mondókás nyelvtanulásé volt a főszerep.

A sakkot a legkisebbeknek Schreinerné Rodler Katalin tanítja. Itt is a játszva tanulni és tanítani elve érvényesült, hiszen az elsősök még a Polgár Judit nevéhez fűződő Sakkpalota programjával, módszerével dolgoznak. Hogy mennyire hatékonyan, az a nyílt órán is kiderült, hiszen a kicsik könnyedén megnevezték a mezőket, a sakkfigurákat. Számot adtak a lépés- és ütéslehetőségekről, a szabályok ismeretéről. A játék, mellyel valaha királyok is múlatták az időt, látványosan fejleszti a gondolkodást, memóriát, koncentrációt, figyelmet, kreativitást, sikerélményt nyújt, és önbizalmat fejleszt.

Vendégeink igazán tartalmas két órát tölthettek intézményünkben, ily módon több korosztály munkájába is betekintést nyerve.
 

Képtár > 2015-16. tanév > Bemutató órák 1.