Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

jún.
05

Néptáncosok Székesfehérvárról és Budakesziről:

SZENTMISE, NÉPTÁNC, KÉZMŰVESKEDÉS

2017. június 5. (hétfő)

Az idei pünkösdhétfőn immár tizenkettedik alkalommal került megrendezésre az Egyházmegyei Nap, ismét Székesfehérváron, a Bregyó-közi Ifjúsági Szabadidő Központ területén.

Az egyházmegye különböző pontjairól érkezett hívek és hívő közösségek által látogatott lelki esemény kezdetén Spányi Antal megyés püspök atya mutatott be szentmisét. Szentbeszédében a tanúságtevő, közösségben megélt hit fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. Jelezte, hogy a Szentlélek segítsége életfeladatunk, küldetésünk betöltéséhez is irányt mutat.

A szentmisét követően az egyházmegyei fenntartású iskolák növendékei mutatták be előadásaikat a színpadon. Intézményünket 3.a és 3.b osztályosaink képviselték Kire ütött ez a gyerek? című színdarabjuk előadásával, melynek keretében „a serdülő ifjak” – a nagypapa fiatalkorát idézve – még táncra is perdültek, s igencsak „frissen” ropták.

Janikovszky Éva mindig szórakoztató klasszikusát Molnár Györgyné és Péti Zsuzsanna Klára, a két tanító néni állította színpadra, sok örömet szerezve nem csupán a Lélekváró nap közönségének, hanem a szereplő gyermekek jelenlévő szüleinek, hozzátartozóinak is.

A rendezvény színes forgatagában a legkisebbek is kellemes időtöltést találhattak. Intézményünk óvodapedagógusai kézműves játszóházba várták az ügyeskedni vágyókat, de kelendő volt a fagylalt is, melyet a gyerekek különleges „jegyek” ellenében kóstolgathattak. A korábbi évek kedvelt elfoglaltságai most is elérhetőek voltak: lovagolhattak, körhintázhattak az érdeklődők, de válogathattak a kirakodóvásár portékáiból is.

A tartalmas nap zárásaként Püspök atya által vezetett közös imádságra várták a híveket.