Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

május
20

A SZENTLÉLEK AJÁNDÉKAIT KAPTÁK

2018. május 20. (vasárnap)

A Szentlélek eljövetelét, az egyház születését ünnepeljük a feltámadás utáni ötvenedik napon.

Iskolánk húsz 8. osztályos tanulója és Székesfehérvár hívő közösségének felkészült fiataljai részesültek pünkösdvasárnap a bérmálás szentségében, mely által egyházunk nagykorú tagjaivá váltak.

A Szentlélek ajándékait – bölcsesség, értelem, jótanács, lelki erősség, tudomány, jámborság, istenfélelem – a Prohászka-templomban kapták meg a megbérmáltak.

Spányi Antal püspök atya arra kérte szentbeszédében a bérmálkozókat, hogy figyeljenek a Szentlélek vezetésére, aki megtanítja őket az Isten terve szerinti úton járni. Buzdította a jelenlévőket keresztény küldetésük szeretetteljes elfogadására és gyakorlására a Jóisten és embertársaik felé.

A bérmálandók ezt követően megújították keresztségi fogadalmukat, majd jobb vállukon az értük felelősséget vállaló bérmaszülő kezével járultak Püspök atya elé, aki bérmanevükön szólítva őket megkente homlokukat a Szentlélek ajándékának jelével, a krizmával.

Püspök atya elbocsátó gondolatában, áldásában arra kérte a szentségben részesülteket, hogy törekedjenek életüket olyanná formálni, melyben környezetük felismerheti a Krisztust követő embert.

Megtiszteltetés intézményünk számára, hogy bérmálkozó tanulóink közül többen szentmisei szolgálatot végeztek, melyet komolyan, felelősségteljesen, mély lelki felkészültséggel, örömmel arcukon láttak el.

Köszönettel tartozunk Ugrits Tamás hitoktató atyának azért, hogy nyolcadik osztályosainkat szeretettel, bizalommal teli türelemmel, biztos hitbéli tudást adva vezette négy esztendőn át lelki útjukon, a keresztény nagykorúság eléréséig.

A bérmáláson készült felvételek innen letölthetőek.

 

Képtár > 2017-18. tanév > Bérmálás 2018.

 

Egyházmegyei Stúdió: Bérmálás...(YouTube)