Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

jún.
06

LÁBSÓ ÉS ILLATBUGYOR

2018. június 6. (szerda)

A korábbi években is jártak már diákjaink a az Országos Patika Nap rendezvénysorozat valamely eseményén a Fekete Sas Patikamúzeumban, de idén két osztályunk is meghívást kapott a rendezvényre.

2.b és 3.b osztályosaink sétáltak el egy-egy foglalkozásra a Fő utcára, hogy Krizsány Anna múzeumpedagógus meghívásának eleget téve kicsit másként is megismerkedjenek városunk egyik patinás intézményével.

Először a 3.b-sek érkeztek a patikába, és mivel ők már harmadszor jártak a múzeumban, jó ismerősként köszöntötte őket Anna néni. Rögtön a bejáratnál a növénysimogató várta a látogatókat, ahol nem csak tapintással, de szaglással is ismerkedhettek a gyerekek a petrezselyemmel, a bazsalikommal, a citromfűvel és még sok egyéb, finom illatú fűszernövénnyel. Később a harmadikosok hiánytalanul fel is sorolták, milyen lágyszárúakat simogattak, illetve szaglászgattak meg belépés előtt. Az épületben a már jól ismert, szépen faragott patikabútorzaton foglaltak helyet a gyerekek, és megpróbálták előcsalogatni az egy-két évvel korábbi látogatásuk alkalmával megtanult ismereteket. Ha ez nem sikerült tökéletesen, Anna néni szívesen kisegítette őket.

A hátsó alkotóhelyiségben ezúttal illatbugyor készült a szorgos kezek munkálkodása nyomán, természetesen gyógy- és fűszernövényekből.

Miután elkészültek a kis csomagocskák, ismét a patikatérben gyűltek össze a kisdiákok, ahol Lázár Ervin meséjét, A csodapatikát hallgatták meg. Rimapénteki Rimai Péntekh csodapatikus története meglehetősen tanulságos volt, és a gyerekek ügyesen meg is fogalmazták, hogy bizony mennyire nehéz önkritikusan és igazságosan, lelkileg nem resten viselkedni a mindennapokban.

A 2.b-sek egy későbbi foglalkozás résztvevői lehettek. Mivel ők korábban még nem jártak a patikamúzeumban,

először megismerkedtek annak berendezésével, jellegzetes használati tárgyaival. Megtudták, hogy milyen okból olyan különleges formájúak a bútorok, azokat kik készítették, és hogy hogyan is néztek ki régen a pirulák, porok, írok és balzsamok tárolói. Hallhattak arról is, hogy a múzeumi emléktárgyak restaurálása során egy-egy különleges festés vagy bevonat csak véletlenül bukkant elő, és személyesen győződhettek meg arról is, hogy bizony a repülősótól tényleg vissza lehet nyerni az emlékezetet, mert annyira kellemetlen szagú.

A másodikosok a mozsarakat is kipróbálták: borsot törtek – ezúttal nem egymás orra alá, bár e szólás eredetéről is hallhattak – és tapasztalatot szerezhettek – Anna néni szavaiból.

Egy különleges és igen „csinos” gyógyító szert készítettek ezt követően. A lábsó nagyon hasznos a fáradt, elnehezült végtagok gyógyítására. E kristályos alapanyag többféle színű változatát öntötték váltakozva kis üvegcsébe a gyerekek, majd lezárva a tartót már készen is volt a csíkos lábsó, ami hasznossága mellett nagyon dekoratív is.

A harmadikosok és a másodikosok is sokat tanultak ezen a napon, de emellett jól is érezték magukat és még gyógyító, saját kézzel alkotott ajándékot is vihettek haza.

Képtár > 2017-18. tanév > Patika-nap