Szent Imre

Általános Iskola és Óvoda
8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
22/318-232,  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

jan.
05

BETLEHEMES JÁTÉK,
JÁSZOL ÉS KISJÉZUS

2017 decemberében

Szálljatok le, szálljatok le
karácsonyi angyalok!
Zörgessetek máma este
minden piciny ablakot!
Palotába és kunyhóba
nagy örömet vigyetek,
Boldogságos ünnepet!
(Népének: Szálljatok le, szálljatok le…)

Székesfehérvár belvárosa ünnepi díszbe öltözött december első napjaiban, feldíszítették a gyönyörű fenyőfát, felállították a betlehemi jászlat és különböző fényjátékokkal kápráztatták el az adventi időszakban a polgárokat. Ilyenkor a Városház téri színpadon óvodás és iskolás gyermekcsoportok örvendeztetik meg a közönséget. Ebben az évben is meghívást kaptunk az Adventi programra, így 2017. december 12-én a Csillag csoportos óvodások színvonalas betlehemi műsorát tekinthették meg a szülők, rokonok, érdeklődők. A kisgyermekek nagyon szépen, hangosan adták elő műsorukat, amit hatalmas tapssal jutalmaztak a büszke szülők. A szép produkció után a kedves meghívásnak eleget téve a Hiemer-házban fogyaszthatták el a megérdemelt teát és édességet.
Iskolánkban minden évben szebbnél-szebb, kézzel készített, kreatív ajándékokat, apró díszeket vehetnek a karácsonyi vásárban a gyermekek az ünnepi készülődéshez. A középső és nagycsoportos gyermekek az óvódapedagógusokkal és dajka nénikkel a vásári forgatagban nézelődtek, vásároltak és örömmel találkoztak a régi, immár iskolás ovistársakkal.
Karácsonyra, Jézus születésének ünnepére nagy örömmel készültünk. Sokéves hagyomány már nálunk, hogy a karácsonyi ünnepélyekre meghívjuk a szülőket, nagyszülőket, rokonokat. A csoportokban igen komoly felkészülés folyt, hogy a szép betlehemes játékokra büszkén emlékezzenek a meghívott vendégek és lelki ajándékként magukkal vihessék gyermekük mosolyát, örömét. Sok vendég érkezett minden csoportba, ahol a gyermekek nagy izgalommal adták elő énekeiket, rigmusaikat. A Bárány, a Liliom és a Csillag csoportban népi betlehemes játékkal készültek, a Szivárvány csoport A fenyőfa álma című mesejátékot, a Csengő csoport pedig Salkaházi Sára Szent karácsony éjjel című írását adták elő.
Az ünnepélyek végén óvodásaink apró, saját készítésű ajándékaikkal örvendeztették meg a meghatódott szülőket.
Hagyományainkhoz híven a karácsonyi ünnep alkalmából az Országos Papi Otthonba látogattunk, hogy örömet okozzunk az ott élő idős atyáknak és gondozottaknak. A Liliom csoport betlehemi játékkal idézte fel az idős emberek gyermekkori emlékeit, akik az ismert dallamokat együtt énekelték-dúdolták a kisgyermekekkel. A szép műsor végén meghatódottan köszönték meg a lelküknek kedves ajándékot.
Karácsony alkalmából Spányi Antal megyés püspök atya minden esztendőben köszönti a püspökségen és a központi intézményekben dolgozókat. Már több éves hagyomány, hogy ilyenkor óvodásaink is színpadra lépnek és kedves műsort adnak elő. Az idei évben a Csengő csoportos kisgyermekek készültek nagy izgalommal.
A műsor után Spányi Antal püspök atya és Hajdú Ferenc helynök atya is köszöntőjébe foglalta a kedves történet lényegét. A közönségnek nagyon tetszett a színvonalas előadás, a gyermekek pedig örömmel vették át Püspök atyától a finom édességet.
A karácsonyi ünnepkör vízkereszt ünnepével zárul. Intézményünkben már hagyomány, hogy Ugrits Tamás atya a háromkirályok emlékére ellátogat hozzánk, hogy megáldja a gyermekeket, dolgozókat, illetve az épületet. A Bárány csoportos gyermekek kedvesen jelenítették meg a háromkirályok látogatását a Kisjézusnál.
Tamás atya
ezt követően átadta a gyermekcsoportok számára a karácsonyi ajándékokat, melyeket nagy izgalommal bontottak ki és vettek birtokba a kicsik.

Képtár (óvoda) > 2017-18 > Karácsony