Szent Imre

Általános Iskola és Óvoda
8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
22/318-232,  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

márc.
21

HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

2018. március 21. (szerda)

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, óvodánkban is méltó módon emlékezünk meg róla minden évben. A húsvéti hagyomány ápolása érdekében ismét kreatív délutánra vártuk a szülőket, hogy gyermekeikkel együtt alkossák meg az ünnep díszeit.

Nagy örömünkre idén is sokan látogattak el rendezvényünkre, s a családtagok szemmel láthatóan élvezték az együtt alkotást. Több asztalnál is várták az alkotni vágyókat az óvodapedagógusok. A gyermekek nagy lelkesedéssel látogatták meg a helyszíneket, hogy szép díszeket, ajándéktárgyakat készítsenek maguknak és családtagjaiknak. A gyermekek szülői, nagyszülői segítséggel ragasztottak, vágtak, tépkedtek, fűztek, de szívesen fogadták az óvó nénik tanácsait is, hogy mindenki elkészíthesse a húsvéti ünnepet szimbolizáló alkotásait: papírkosarat, méhecskét, báránykát, tojásból kikukucskáló csibét.

A kézműves foglalkozás végén számtalan művet csodálhattunk meg, a résztvevők pedig büszkén mutatták egymásnak az elkészült alkotásokat.


Képtár (óvoda) > 2017-18 > Húsvéti kézműves