Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

május
20

NAGY, KÖZÖS
„BÓBITA-ZÁRÓRA”

2015. május 20. (szerda)

„Bóbitázóink”, azaz óvodánk nagycsoportosai utolsó alkalommal sorakoztak fel iskola-előkészítő foglalkozásra. A felsorakozás ez alkalommal szó szerint megtörtént, hiszen egy játékos-mozgásos vetélkedésre hívták az óvó nénik – Fehér Györgyné Mariann néni, Lőrincz Ági néni és Nagyné Racskó Ildi néni – a gyerekeket az óvodaudvarra. Négy csoportra osztva küzdöttek egymással a kicsik, de ez a küzdelem valójában inkább jó hangulatú játék volt. Labdát terelgettek és adogattak, karikákat hoztak-vittek, sőt, rollerrel manővereztek a fejre fordított homokozóvödröket kerülgetve, miközben vidáman és lelkesen buzdították egymást. Ez a buzdítás már tényleg iskolás viselkedést idézett, mint ahogy az a megjegyzés is a versenyzés közben, amelyet az egyik kislány mondott biztatásul társainak: „Nem a győzelem számít, hanem az, hogy játsszunk egy jót!”

Bár a versenyszámokat pontokkal jutalmazták az óvó nénik, és a végén győztest is hirdettek, egyik csapat tagjai sem szomorkodtak az eredmény miatt. A foglalkozáson ez alkalommal is vendégségben lévő leendő tanító nénik, Farkas Rita és Teker Éva néni nagy örömére, az iskolai életre való felkészültségükről tettek ismét tanúbizonyságot a gyerekek: fegyelmezetten, a szabályokat betartva versenyeztek, sportszerűen fogadták mások győzelmét és türelmesen várták sorra kerülésüket a játék alatt.

A tanév során azonban nem csak sportoltak a nagycsoportosok, hanem komoly és kevésbé komoly, de mindenképpen fejlesztő hatású feladatokat is végeztek a Bóbita-foglalkozások alkalmával. Minden egyes iskolai alkalommal egy-egy matricát kaptak „órarendjükbe”, ezzel is igazolva az elvégzett munkát. Ezek az órarendek mostanra beteltek, így már csak arra várnak, hogy egy újabb látogatás alkalmával a leendő tanító nénik átvigyék őket az óvodába a gyerekeknek, hogy a továbbiakban is emlékeztessék a kicsiket erre a közös élményekkel teli, mozgalmas és színes, iskolával barátkoztató tanévre.

 

Képtár > 2014-15. nevelési év > Bóbita 12.