Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

dec.
02

A KECSKEMAMA KÖTÉNYKÉJÉRE DÍSZÍTÉS KERÜLT AZ ÓVODAI BÓBITÁN

2015. december 2. (szerda)

2015. december 2-án az óvodában került megrendezésre, immár negyedik alkalommal, a Bóbita-foglalkozás.

Az óvó nénik az iskolában megismert meséhez, a farkas és a hét kiskecske történetéhez állítottak össze érdekes és változatos feladatokat.  Három helyszínen folyt a munka. A tanító nénik, Bankó Eszter és Lőrinczné Schvarcz Magdolna is segítették az óvodapedagógusok munkáját, illetve sok kis vendég ovist is magukkal vittek, akik intézményünk iskola-előkészítő foglalkozásainak részesei szerettek volna lenni.

A gyerekek ámulva figyelték az óvó nénik bábjátékát, ahol Pirié és Oszkáré volt a főszerep, hiszen ők segítettek felidézni az ismert Grimm-mesét.

Ezután mozgásos feladatok következtek, „bújócska” és tükörkép-játék. Mindkettő a foglalkoztató füzet feladatait készítette elő.

Mikor a kicsik elfáradtak, mozgással kísért mondókatanulás következett.

Végül előkerültek az ollók és a színes ceruzák. Az egyik csoportban kecskemama köténykéjét díszítették, a másik két teremben kecskés, illetve farkasos síkbábot készítettek.

A legközelebbi találkozás, már az új esztendőben, január 13-án lesz az iskolában. Gyerekek és felnőttek izgatottan várják.

Képtár > 2015-16. tanév > Bóbita 4.