Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

jan.
13

HOLLE ANYÓ TÖRTÉNETE NAGYCSOPORTOS SZEMMEL
– BÓBITA 5.

2016. január 13. (szerda)

Január 13-án harmadik ízben vettek részt ovisaink iskolai Bóbita-foglalkozáson. Oszkár és Piri, a két bábfigura, néhány perc erejéig megelevenedett Bankó Eszter és Lőrinczné Schvarcz Magdolna tanító nénik kezében. Az egérke és a tigris együtt „vitatták” meg, hogy melyik mesével ismerkedjenek meg ezúttal a kicsik.

Holle anyó történetére került a sor, melyből a gyerekek megtudhatták, hogy a jó elnyeri a jutalmát, és a látszatra nem szabad adni.

A mesével kapcsolatos beszélgetést egy számfeladat követte, ahol már a számláláson túl a több-kevesebb fogalmával is találkozhattak az ovisok.

Az írás-előkészítő feladatot egy kis ujjtorna előzte meg, ami pezsdítő volt a gyerekeknek, hiszen felállva utánozhatták a tanítók mozdulatait, miközben egy tréfás, pergő ritmusú mondókát memorizáltak hallás után.

Nem maradhatott el a daltanulás sem, Kányádi Sándor egyik megzenésített versét énekelték együtt felnőttek és gyerekek.

Az apró kezek fokról fokra ügyesednek a rendszeres színezéstől, ragasztástól, az olló használatától. Egy sötétkék kartonra téli tájat varázsoltak ezúttal az ovisok a tanító nénik segítségével, melyen egy vidám hóember álldogált a havas domboldalon két fenyő, egy házikó és sok-sok hópihe társaságában.

Búcsúzóul még néhányszor elhangzott a frissen tanult dal: „Betemetett a nagy hó erdőt, mezőt, rétet”.


Képtár > 2015-16. tanév > Bóbita 5.