Szent Imre Általános Iskola és Óvoda

   8000 Székesfehérvár, Budai út 4. OM 030070
   E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Tel: 22/318-232

Álláspályázat

márc.
16

AKADÁLYPÁLYÁN ÜGYES(K)EDTEK BÓBITÁZÓ OVISAINK

2016. március 16. (szerda)

Ismét megrendezésre került az immár hagyományosnak mondható tavaszi Bóbita-akadály. Ez egy sportos, ügyességi játékokat felsorakoztató, tornatermi foglalkozás volt óvodásaink számára.

Az óvodások hat állomáson keresztül bizonyíthatták rátermettségüket, ügyességüket. 9-10 fős csoportokban haladtak próbatételről próbatételre. Bizony szükség volt az összerendezett, koordinált mozgásra, egyensúlyérzékre, koncentrált figyelemre, összpontosításra.

A gyerekek kipróbálhatták a koordinációs létrát, trambulint, célba dobó állványt, billenő rácshintát, egyensúlyozó korongokat, és mágneses pecabotokkal gyűjthettek halacskákat. Persze a kicsik játéknak és mulatságnak érezték az összes mozgás- és figyelemfejlesztő gyakorlatot, hiszen közülük több is meseköntösbe volt öltöztetve. A kislabdák „borsószemekké”, a kék tornamatracok képzeletbeli „kristálytóvá” váltak.

Minden állomáson egy-egy pedagógus várta a gyerekeket egy negyedik osztályos segítővel. Az iskolások feladata volt többek között a hangulatos menetlevelekbe tavaszi pecsétet nyomni a sikeresen végrehajtott feladatok után.

Az ovisok vidáman, elégedetten és meglehetős magabiztossággal köszöntek el a tanítóktól.


Képtár > 2015-16. tanév > Bóbita-akadály 2.