Az idei tanévben is versenybe szálltunk az ARAK HiPer-en, melynek iskolai fordulója október 7-én került megrendezésre.
Október 6-án a Cserbán Zsanett tanárnő által felkészített 6.a osztályosok előadásában került sor az aradi vértanúk előtti főhajtásra, mely során megemlékeztek a 13 magasrangú katonatiszt és az első felelős magyar miniszterelnök személyéről és kivégzésük körülményeiről.
Az állatok világnapját idén is vidám, színes műsorral ünnepelték meg tanulóink!
Augusztus 29-én, az új tanév első napja előtt ezúttal is a Prohászka-templomban gyűlt össze iskolánk közössége, hogy tanulók és pedagógusaik a Szentlélek segítségét kérjék idei munkájukra.
Augusztus 28-29. között került megrendezésre a gólyatábor 9. évfolyamosaink számára – a diákönkormányzat és végzős diákjaink szervezésében.
Iskolai ügyeleti napok: 2025. július 16. és 30., valamint aug. 13. (szerda) 8:00-12:00 óra