Október 5-én jól felkészült, lelkes csapattal indultunk útnak a Túrabakancs program keretében, hogy felfedezzük a Tihanyi-félsziget páratlan természeti látnivalóit.

Az Aszófőről induló túra első állomása az Apáti-hegyen található Őrtorony-kilátó volt, ahonnan beláttuk a félsziget nevezetes pontjait. Ezt követően a Nyereg-hegy sziklapárkányán keltünk át, melyről pazar panoráma tárult a szemünk elé. Fiatalabb és idősebb túrázóink alig akartak továbbmenni, annyi különleges, fotózásra alkalmas hely és természeti szépség hevert a lábunk előtt. A hegyről leereszkedve az Őslevendulásban pihentünk meg, ahol az otthonról hozott szendvicsek mellé egy-egy finom meglepetés is jutott. Túránk második felében felkapaszkodtunk a Kis-erdő-tetőre, majd az Óvár oldaláról tekintettünk vissza addigi utunkra. A szerencsések őzet és mókust is láttak. A kirándulás végén bejártuk a Kálváriát, gyönyörködtünk a Balaton látványában, és elsétáltunk a Tihanyi Apátsághoz. A főtérre megérkezve – nagy örömünkre – pizza és egyéb finomságok vártak bennünket. A nap végén is lelkes, boldog arcokból látszott: folytatjuk.

Képgaléria:

Turab.Tihany_01.jpg
Turab.Tihany_02.jpg
Turab.Tihany_03.jpg
Turab.Tihany_04.jpg
Turab.Tihany_05.jpg
Turab.Tihany_06.jpg
Turab.Tihany_07.jpg
Turab.Tihany_08.jpg
Turab.Tihany_09.jpg
Turab.Tihany_10.jpg
Turab.Tihany_11.jpg
Turab.Tihany_12.jpg
Turab.Tihany_13.jpg
Turab.Tihany_14.jpg
Turab.Tihany_15.jpg
Turab.Tihany_16.jpg
Turab.Tihany_17.jpg
Turab.Tihany_18.jpg
previous arrow
next arrow