A gyertyaszentelés szokása a Jézussal, vagyis a világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan iskolánk közössége is összegyűlt, hogy Tamás atya megáldja a tanulók által feldíszített gyertyákat. Az áldás után iskolánk lelki vezetője kérte a tanulókat, vigyék haza a fényt családjaikhoz is. Ezt követően a Balázs-áldás szavaival és a jellegzetes alakú gyertya két ága közé emelt karjával kért Tamás atya közösségünk valamennyi tagja számára védelmet minden betegségtől. Az iskolai eseményt követően óvodánk közössége is áldásban részesült.
Képgaléria: