Hamvazószerdával veszi kezdetét a nagyböjt időszaka, mely Jézus Krisztus negyven napi böjtölésének emlékezete. Az egyházi év mozgó ünnepei közé tartozik, így minden évben más-más napon kerül rá sor.

Február 14-én, egy délelőtti tanórában, tanulóink a Prohászka-templomba indultak, ahol Ugrits Tamás atya, iskolánk püspöki biztosa mutatott be – Dózsa István atyával és Tóth Tamás atyával közösen – szentmisét. Tamás atya arra biztatta a jelenlévőket, hogy a nagyböjti időszakban törekedjenek jobbá válni, hitükben elmélyülni, s ily módon felkészülni Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére. Jelezte, hogy mindenki előtt ott áll a lehetőség a bűnbánat segítségével a megtisztulásra, s ezzel Isten iránti szeretetünk kifejezésére.

A szentmisében sor került a hamvazás szertartására is. Tamás atya elmondta, hogy a hamu, amelyet ilyenkor használnak, mindig az előző évi, virágvasárnapi barkák elégetéséből származik, és ez a hamu jelképezi az élet múlandóságát. Bár a hamu a test halandóságára emlékeztet, a lélek halhatatlan. Lelkünket megújíthatjuk, jobbá tehetjük most, az elkövetkezendő hetekben jó cselekedetekkel, önzetlen segítségnyújtással, egymás felé kinyilvánított szeretetünkkel.

Képgaléria:

hamvazoszerda_01.jpg
previous arrow
next arrow