Nagyheti készülődésünk alkalmával tanulóink nagykeddi lelki útra indultak, mely – reményeink szerint – valamennyiük épülésére szolgált.
Legifjabb tanulóink, az 1-3. évfolyamos gyermekek az intézmény területén járták be azt az imaösvényt, melynek állomásain játékos feladatok végzésével ismerkedtek a Szentlélek gyümölcseivel.
Idősebb tanulóink a Székesegyházban jártak keresztutat és végezhették el szentgyónásukat, s voltak, akik – vegyes csoportokat alkotva – a Székesfehérvári Egyházmegye belvárosi intézményeibe látogattak. Az Egyházmegyei Múzeum, a Püspöki Palota, valamint az Egyházmegyei Látogatóközpont múzeumpedagógiai foglalkozások keretében hozta közelebb hozzájuk a lelkiismeret-vizsgálat, a gyógynövények és a böjt, valamint Szent Imre herceg emlékezetének kérdéskörét.
8. évfolyamosainkkal kiegészült gimnazistáink a Bodajki Segítő Szűz Mária Kegyhelyre zarándokoltak, ahol tanúságtételeket követően beszélgethettek őket érintő kérdésekről, az irodalomterápia eszközrendszerének segítségül hívásával ismerkedtek önmagukkal, megismerték a kegyhely, illetve a kegytemplom történetét, szentgyónásukat is elvégezhették, s a Kálvárián élték át – a maguk által megfogalmazott keresztutat végigimádkozva – Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Bodajki lelki töltekezésüket a Spányi Antal püspök atya által bemutatott szentmise zárta.
Képgaléria:

















