Május 28-án tartottuk iskolánk Táncünnepét a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Ez alkalommal mutatták be 7-10. évfolyamos diákjaink azokat a társastáncokat, amelyeket a tanév folyamán tanultak Szilner Tibor Príma-díjas táncpedagógustól, iskolánk óraadó tanárától.
Az esemény már-már báli jelleget öltött az egységes öltözetnek, a precízen kivitelezett tánclépéseknek és a lelkesítő hangulatnak köszönhetően. Öröm volt fiataljainkra nézni, s leginkább azt megtapasztalni, hogy a három éve tartó iskolai tánctanítás után már diákjaink is egyöntetűen értéknek, folytatandó hagyománynak élik meg a társastáncok ismeretét, művelését.
Május 29-én, fiatalabb tanulóink örömére, az iskolai aulában is adtak egy kis ízelítőt tanulóink a repertoárjukból.
Képgaléria:































