A 2.b osztályosok tanulmányi kirándulás keretében Budapestre, a Magyar Természettudományi Múzeumba látogattak.

Vonattal és metróval utaztak, ami szintén nagy élmény volt számukra. A múzeumban a Természetbúvár Teremben vettek részt egy foglalkozáson, ahol a hazánkban és a környező országokban élő kisebb-nagyobb élőlényekről tanulhattak meg nagyon sok érdekességet. Megtudták, milyen komplex lakásokat alakítanak ki maguknak a borzok, hogyan és miért foglalják el azt időnként a rókacsaládok, hogyan építkeznek a vízben a hódok, és az egyik legérdekesebb kérdésre is választ kaptak a gyerekek, nevezetesen arra, hogy mit tegyünk, ha egy barnamedvével találjuk szemben magunkat. Sokféle állat bundáját, illetve tollazatát megtapogathatták a foglalkozás során. Nagyon tetszett a másodikosoknak a múzeumban kialakított erdő is, ahol a vaddisznók dagonyázóhelyének mintájára szivacsdarabokból álló „pocsolyákban” ugrándozhattak, rókalyukak járataiban bújócskázhattak és a méhek életével, munkájával is megismerkedhettek. Sok ismeretet szereztek, ugyanakkor jól is szórakoztak a másodikosok ezen a kiránduláson.

Képgaléria:

Termeszettudomanyi_2.b_01.jpg
Termeszettudomanyi_2.b_02.jpg
Termeszettudomanyi_2.b_03.jpg
Termeszettudomanyi_2.b_04.jpg
Termeszettudomanyi_2.b_05.jpg
previous arrow
next arrow