Péntek Imre költő és Cserta Gábor dalszerző színdarabja a Szent Imrében!

Június 17-én mutatta be a Szignum Műhely legfiatalabbjainak csapata Péntek Imre kortárs költőnknek A Gyermek visszatér című művét iskolánk aulájában. A történet Jézus gyermekkorába – Egyiptom, Názáret és Jeruzsálem földjére vezet el bennünket. Láthatjuk Jézust a barátai között, haladunk vele együtt annak felismerésében, hogy ő valóban Isten fia, a Messiás.

A darab színrevitele több alkotóművész és lelkes diák összmunkájának köszönhető. Az előadás lírai szövegrészleteit Cserta Gábor zenésítette meg, majd ezeket Cserta Balázs hangszerelte. A darabot Matuz János rendezte, a próbafolyamatot Náray-Szabó Lívia tanárnő koordinálta. A díszletet Dévényi Gellért (11.A), a kellékeket Amberg Fülöp (10.A) diákunknak köszönhetjük.

A színdarab során felcsendülő dalokat iskolánk felső tagozatos énekkarosai énekelték, akiket Gyenese Ágnes tanárnő tanított be.

A produkcióban több mint 50 diákunk lépett színre, igazi összművészeti ünnepként éltük meg a bemutató napját. Azért pedig különösen is hálásak vagyunk, hogy a bemutatóra valamennyi alkotó el tudott jönni, hogy megtekintse, miként kel életre a gyermekek játékában a felnőtt művészek által megálmodott történet és zene.

Képgaléria:

A Gyermek visszater_01.jpg
A Gyermek visszater_02.jpg
A Gyermek visszater_03.jpg
A Gyermek visszater_04.jpg
A Gyermek visszater_05.jpg
A Gyermek visszater_06.jpg
A Gyermek visszater_07.jpg
A Gyermek visszater_08.jpg
A Gyermek visszater_09.jpg
A Gyermek visszater_10.jpg
A Gyermek visszater_11.jpg
A Gyermek visszater_12.jpg
A Gyermek visszater_13.jpg
A Gyermek visszater_14.jpg
A Gyermek visszater_15.jpg
A Gyermek visszater_16.jpg
A Gyermek visszater_17.jpg
A Gyermek visszater_18.jpg
previous arrow
next arrow