Május hónap két egymást követő hétfőjén különleges, meghitt anyák napi szentmisékre hívtuk és vártuk a családokat, hogy közösen mondjunk köszönetet azokért, akik a legjobban szeretnek minket.

Felső tagozatosaink és gimnazista tanulóink a Prohászka templomban adtak hálát az édesanyákért, a nagymamákért és a keresztmamákért.

A szentmiséket a diákokból és tanárokból álló gitáros zenekar tette igazán varázslatossá: a fülbemászó, tiszta dallamok mellett megható anyák napi versek is elhangzottak, amelyek könnyeket csaltak a szemekbe.

A legfelemelőbb pillanat mégis az volt, amikor diákjaink közösen kérték Isten áldását az édesanyákra, nagymamákra és keresztanyákra – mindazokra a csodás nőkre, akik óvják és vezetik őket az életben.

Köszönjük a felkészítő és közreműködő tanároknak és diákoknak a zenei és verses szolgálatot! Az édesanyáknak, nagymamáknak és keresztanyáknak pedig hálás szívvel köszönjük a végtelen szeretetet és gondoskodást!

Mindenható Istenem! Köszönöm az édesanyámat! Áldd meg őt, és áldj meg minden édesanyát, akik az anyai méltóságban részesültek. Óvd meg őket, ahogyan ők óvtak bennünket minden veszélytől. 

Áldd meg kérünk, a nagymamákat is, akik nekünk szüleinket felnevelték.

Végül, boldogságos Szűzanyánk, Hozzád fordulunk. Fogadj minden édesanyát anyai palástod alá, segítsd őket, hogy olyan szeretettel gondozzák gyermekeiket, amint Te gondoztad egyszülött Szent Fiadat. Amen.

Képgaléria:

anyak napja_01.jpg
previous arrow
next arrow