Az öröm vasárnapját követően iskolánk adventi koszorúján is fellobbant a harmadik gyertya lángja december 18-án.
A 9. évfolyam közös énekléssel és zenei betétekkel kísért műsorával arra emlékeztetett bennünket, hogy meg kell találnunk a készülődés örömét, és az ebben rejlő erőt és értéket meg kell mutatnunk a rohanó világnak is.
A hagyományokhoz híven idén is ellátogatott iskolánkba erre az alkalomra Püspök atya, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy vegyük észre minden napban az örömre okot adó eseményeket, mozzanatokat. Biztató és megszívlelendő szavai után meggyújtotta a harmadik gyertyát, majd közös énekléssel zárult az ünnepi alkalom.
Képgaléria: