Székesfehérvár egyik kiemelkedő elismerése a „Székesfehérvár Ifjúságáért” díj, amelyet olyan személy kaphat, aki a város fiatalsága érdekében tartós, kiemelkedő szakmai munkát végzett.
Az idei díjazott iskolánk angol nyelv szakos tanárnője, Ludvig Zsoltné Jurcsek Rita.
Magas színvonalú, hozzáértő munkája révén ő lett az intézmény DMSP-je, azaz a Diákönkormányzat Munkáját Segítő Pedagógusa. Mindig nyitott az új dolgokra, mindennapi munkája mellett elkötelezetten segíti az iskolai és városi diákközösséget, és aktívan részt vesz a Székesfehérvári Diáktanács munkájában. Mindig, mindenben lehet rá számítani a programok szervezése, előkészítése és lebonyolítása során. Szeretettel gratulálunk a díjhoz!
A díjakat a Hiemer-ház báltermében megrendezett városi pedagógusnapi rendezvényen dr. Cser-Palkovics András polgármester úr adta át. Az ünnepséget iskolánk tanulóinak színvonalas műsora nyitotta meg, melyben méltóképpen köszöntötték a város pedagógusközösségét. Köszönet illeti a szereplő tanulókat, valamint felkészítő tanárukat, Náray-Szabó Lívia tanárnőt.
Az eseményről készült városi beszámoló az alábbi linken érhető el.
Székesfehérvár Városportál - Székesfehérvár pedagógusait köszöntötték a Hiemer-házban
Képgaléria: