Pedagógusnap alkalmából iskolánk 8. évfolyama „Nevelőnek hívtalak” címmel megható műsorral köszöntötte tanárait és az iskola minden dolgozóját.

Ezzel szerették volna kifejezni hálájukat azért, hogy az évek során nemcsak tudást adtak át, hanem jobb emberré formálták őket. Neveltek, bátorítottak, és mindig mellettük álltak fáradhatatlan türelemmel és szeretettel.

A Gyenese Ágnes tanárnő által előkészített ünnepi műsor három részből állt. Elsőként gondolatok hangzottak el arról, milyen csodálatos és felelősségteljes hivatás a nevelés. Ezután előadták Lázár Ervin „Szegény Dzsoni és Árnika” című művének egy jelenetét, végül pedig ismert slágereken keresztül idézték fel az elmúlt nyolc év közös emlékeit, nevetéseit és megható pillanatait.

Képgaléria:

pedagogusnap_01.jpg
pedagogusnap_02.jpg
pedagogusnap_03.jpg
pedagogusnap_04.jpg
pedagogusnap_05.jpg
pedagogusnap_06.jpg
previous arrow
next arrow