„IRODALMI ÉS TÖRTÉNELMI HŐSÖK NYOMÁBAN KINCSES KOLOZSVÁROTT ÉS KÖRNYÉKÉN"
Határtalanul! program, 2022. június 7-10.
A Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 8.a osztályának tanulmányi kirándulása Erdélyben
2019-ben iskolánk is a nyertes pályázók körébe tartozott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt Határtalanul program - Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek elnevezésű pályázatán. Programunk címe „Irodalmi és történelmi hősök nyomában kincses Kolozsvárott és környékén” volt. A Határtalanul! program célja a határon innen és túli magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolódási pontok kialakítása és elmélyítése, valamint a szomszédos országok magyarlakta területeinek megismerése.
A koronavírus-járvány következtében a 2020 tavaszára tervezett út nem valósulhatott meg, de a pályázat kiírójának engedélyével halasztásra kerülhetett. Így 2022. június 7-én 36 tanulóval és 4 kísérő tanárral – Cserbán Zsanett, Náray-Szabó Lívia és Pálfi Marianna tanárnőkkel és Kerényi Gergő Károly tanár úrral – mégis útnak indulhattunk Erdélybe, hogy felejthetetlen négy napot élhessünk át.
Utunk első állomása Nagyvárad volt. A „Körös-parti Párizsnak”-nak is nevezett város az utóbbi néhány évben látványos fejlődésen ment keresztül. A sétálóutcát övező felújított villasorok, a Sebes-Körös partján található kulturális intézmények (Állami Színház, hajdani EMKE kávéház, Fekete Sas-palota) mind a Monarchia idejébe repítettek vissza minket.
Városnéző túránk állomásai voltak a fent említett helyszíneken kívül a Mülleráj-ként ismert hajdani kávéház (ma Ady Múzeum) – itt tárlatvezetésben is részt vehetettünk –, és a „Holnap”- szoborcsoport (a századforduló jelentős irodalmi alakjait bemutató alkotás) is.
Nagyvárad Szent László városa, itt alapított székesegyházat a lovagkirály, a csontereklyéjét magában foglaló Szent László-hermát is sokáig a templomban kialakított kegyhelyen őrizték (ma a Püspöki Palotába került át). Lehetőségünk volt megcsodálni a csodálatos, barokk stílusban épült templomot, és sétálni egyet a parkjában.
Utunk következő állomása az 582 méter magasan fekvő Király-hágó volt. A Partium és a történelmi Erdély összekapcsolójaként emlegetett hegytetőn ma kilátópontok, pihenőhelyek, vendéglátó egységek várják az erre utazókat, hogy gyönyörködhessenek a szemeik elé táruló erdélyi panorámában. Mi is ezt tettük. Innen ereszkedtünk alá, és érkeztünk meg a kora este folyamán Körösfőre.
A városban megtekintettük a gazdagon díszített, fakazettás mennyezetéről és hagyományos kalotaszegi építészeti stílusáról is híres református templomot. A középkorban épült műemléktemplom kincsei közé tartoznak a kalotaszegi varrottasok, illetve a török időkből fennmaradt „Rákóczi-szőnyeg” is, amelyet ma biztonsági okokból inkább a parókián őriznek. A kulturális program után lehetőségünk volt még a körösfői kirakodóvásárban is szétnézni, és kisebb ajándékokat venni az otthoniak számára. Ezt követően már csak a torockói szállásunk elfoglalása várt ránk.
A Székelykő lábánál meghúzódó faluba, Torockóra, az esti órákban érkeztünk. Festői látványt nyújtott, amint a lemenő nap fénye megvilágította a mészkősziklákat, a Templom téren körbetekintve pedig mindenhol a gyönyörűen karbantartott, a szász építészet stílusjegyeit magukon viselő házakat láttunk. Méltán érdemelte ki a település az Európai Unió műemlékvédemi díját, az Europa Nostra-díjat.
Három különböző helyszínen, családoknál voltunk elszállásolva. Az esténk kalandos élményszerűségét növelte, hogy megérkezésünkkor sehol nem volt villany és (a szivattyús rendszer miatt) víz sem a faluban. Néhány órán keresztül megélhettük, hogy milyen lehetett a múltban, a természet ritmusával együtt élni, rácsodálkozni arra, hogy ami számunkra természetes, az korántsem volt mindig így. Jóhangulatú beszélgetéseket folytattunk a helyiekkel, a váratlan helyzet megoldása – vízhordás, világítás valamilyen módon – azonnal összekovácsolt bennünket.
Másnap a Böjte Csaba által alapított Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központba látogattunk, ahol megismertük az itt élő gyerekek mindennapjait, tevékenységeiket. Ekkor került sor az otthonról hozott adományaink átadására is. Érkezésünkkor a gyerekek mindannyian iskolában voltak, így csak felnőtt nevelőikkel tudtunk beszélgetni. Este azonban lehetőség volt a gyerekekkel való közös játékra, kosárlabdázásra, amely nagy élmény volt mindkét diákközösség számára.
Második napunk során látogattuk meg a Torockói Néprajzi Múzeumot is, ahol a festett bútorokat, a különlegesen szép népviseleteket és a helyi varrottasokat csodáltuk meg, valamint hallgattunk történeteket a falu bányászathoz kapcsolódó múltjáról és a történelmi változásokról. Ezután Torda felé vettük az utunkat, ahol 1568-ban, Európában elsőként hirdették ki a vallásszabadságot a ma Ótordai református templomnak nevezett épületben. A sóbányájáról híres városban egy Petőfi Sándor-emlékhelyre is leltünk: itt Tordán, 1849. július 21-én találkozott a költő utoljára a családjával – Szendrey Júliával és a kis Zoltánnal –, mielőtt eltűnt volna a segesvári csatában.
A városnézés után a tordai sóbányában tettünk egy hosszabb sétát. Monumentális méretekben tárult elénk az a föld alatt megbújó természeti kincs – a só –, amely akár több évig, évtizedig is ellátná a föld teljes népességét, ha maradéktalan kifejtésére sor kerülne. A bánya központi termében, a 40 méter (13 emeletnyi) mély, trapéz alakú Rudolf-tárnában számtalan szabadidős tevékenységet próbálhattunk ki. Lehetett biliárdozni, bowlingozni, focizni, de volt minigolfpálya is a hatalmas csarnokban. Külön szenzáció volt a gyerekek számára a bányában lévő óriáskerék, és a csónakázótó is, ahol félórás időszakokra bérelhettek csónakot és evezhettek együtt a barátaikkal.
A különleges természeti képződmények felfedezését ezen a napon a Tordai-hasadékkal folytattuk. A vulkanikus alkotások egyik legbámulatosabb remekeként állt előttünk a hegylánc, tetejétől a talpáig kettérepedve. A sziklafalak között folyó patak mellett haladtunk előre, olykor függőhidakon, vagy biztonsági huzalokkal megerősített ösvényeken. Felidéztük a hely kialakulásához kötődő Szent László-legendát, kerestünk Nummulites-eket (eukarióta egysejtűek megkövesedett maradványait), amelyeket a népnyelv „Szent László pénzeként” emleget. Sok élménnyel telve érkeztünk vissza Torockóra, ahol vendéglátó családjaink csorbalevessel (jellegzetes erdélyi savanyított levessel) és pörkölttel vártak minket vacsorára.
Annyira megihletett sokunkat a Székelykő közelsége, hogy utazásunk harmadik napján a társaság egy része fakultatív programként megmászta a hegyvonulat 1129 méteres csúcsát. A kijelölt túraútvonal egy idő után meredeken ívelt a hegytető felé, így némi fizikai kihívást is jelentett a cél teljesítése. A csúcsra felérve azonban mindenkit kárpótolt az erdélyi táj varázslatos látványa, a hegyek egymást érő vonulatai, és az azok között megbúvó kisebb települések madártávlati képe.
Mindezt követően utunkat Nagyenyed felé vettük, ahol megtekintettük a vártemplomot és a Bethlen Gábor Kollégiumot, amelynek alapítását 1622-ben fogadta el a kolozsvári országgyűlés. A kezdeményező Bethlen Gábor fejedelem célja az volt, hogy a költséges külföldi egyetemek helyett az országban nevelkedjenek a jövő értelmiségi rétegét adó ifjak. Történelmét számos irodalmi alkotás dolgozta fel, talán a legismertebb Jókai Mór A nagyenyedi két fűzfa című alkotása, melyben megírja az 1704-ben történteket, a Habsburg császári csapatok nagyenyedi pusztítását, a Kollégium felégetését. A hős diákokra, halottakra nem csak a főnixmadár, hanem a sétatéri emlékmű is felhívja a figyelmet. Az 1849. január 8-a és 17-e között ártatlanul legyilkolt 800 enyedi magyar emléktáblájánál is megemlékeztünk a hősökről.
Nagyenyed után Székesfehérvár testvérvárosába, Gyulafehérvárra érkeztünk. Itt a Szent Mihály érseki székesegyházban a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érsekség rangjára emelt főegyházmegye széktemplomában tettünk látogatást. A déli mellékhajóban a Hunyadiak – Hunyadi János és Hunyadi László – sírja látható. Ide temették Márton Áront, az erdélyi katolikus egyház híres püspökét is. „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség” – vallotta egy 1944-es kolozsvári beszédében. Egész életében hű maradt ehhez a gondolatához.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet is itt helyezték örök nyugalomra. A 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyiségeként megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult. A székesegyházból kilépve rövid sétát tettünk a történelmi városrész nagymúltú épületei között, majd indultunk Kolozsvárra.
Az „Erdély fővárosának” is nevezett Kolozsvár méltán érdemelte ki a „kincses” jelzőt. Kiemelkedő kulturális központ, itt található az ország legnagyobb egyeteme, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, ahol a magyar nyelvű felsőoktatási képzés is zajlik. Városnéző sétánk során érintettük a gótikus Szent Mihály-templomot, Fadrusz János híres Mátyás-emlékművét, megnéztük A Bánffy-palotát és elsétáltunk Mátyás király szülőházához is. Mindannyiunk tapasztalata volt, hogy a város felfedezésére akár napokat is tudnánk szánni, annyi lehetőség, kulturális kincs és látnivaló sűrűsödik egy helyen. Az idő múlásával azonban tovább kellett indulnunk utolsó esténk színhelyére, Kalotaszentkirályra.
Szállásadóink nagy szeretettel és pazar vendéglátással fogadtak minket. Kalotaszentkirályon a kedvező uniós támogatásoknak köszönhetően nagy figyelmet tudnak fordítani a hagyományőrzésre, a falukép rendezettségére, a turizmusra (nemzetközi néptánctáborokat is rendeznek itt nyaranta, Csipkebogyó-fesztivált késő ősszel). Utolsó erdélyi napunk reggelén megnéztük azt a hársfát, mely alatt Ady Endre üldögélt, amikor megírta a Kalota partján című versét, illetve pillantást vethettünk a falu tájházára is, ahol a kalotaszegi népművészettel és néphagyománnyal ismerkedtünk meg.
Kalotaszentkirályról továbbindulva Bánffyhunyadra érkeztünk, ahol megtekintettük az Árpád-kori (13. századi) templomot, amelyet ma a református egyház tart fent. Történelmi körképnek is beillene a templombelső szemlélése: egyszerre láttunk 13. századi freskótöredéket az északi falon, 16. és 18. századból való fakazettás mennyezetet, Petőfi Sándort és Gróf Széchenyi Istvánt megidéző emléktáblát, vagy Kossuth Lajoshoz köthető temetési koszorút. A templom kertjében pedig most is ott áll az a kőasztal, amely mellett a hagyomány szerint Ady Endre, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső is időzött.
Erdélyi utazásunk utolsó állomásaként Csucsára, a hajdani Boncza-kastélyba érkeztünk, ahol Ady Endre Boncza Bertával való házasságának utolsó éveit töltötte, míg végleg Budapestre nem költöztek. A Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével felépített kiállítás Ady Endre költői, újságírói pályafutásának fontos állomásait mutatja be, különös figyelmet fordítva a Csucsán töltött évekre.
Négynapos utazásunkról életre szóló élményekkel tértünk haza. A természeti és kulturális kincsek megtapasztalásán túl talán a legfontosabb, hogy megéreztük, valóban „határtalan” a Kárpát-medencei magyarságot összekötő kapcsolat. Hálásak vagyunk azért, hogy tanítványainknak lehetősége volt ezt megélni, s reméljük, hogy felnövekedve számukra is egyértelmű lesz, hogy amint a múltban, úgy most is összetartozunk a Kárpát-haza valamennyi magyarjával.
Képgaléria:
